MotoGP 2012-es nevezési listák

http://negy7.blogspot.com/2012/01/motogp-2012-es-nevezesi-listak.html
Pénteken nyilvánosságra hozták a gyorsasági motoros világbajnokság 2012-es nevezési listáit, melyeken a jól ismert arcok mellett új, és a sorozatba idén visszatérő aszfaltbetyárok is szerepeltek.
A legnagyobb kavalkád természetesen a százhuszonötösöket felváltó Moto3-as szériában alakult ki, ahol a szabályoknak megfelelően négyütemű kétszázötven köbcentiméteres versenygépek feszülnek majd egymásnak. A legifjabb géposztályban minden valószínűség szerint a Honda és a KTM alakulatai szállnak majd harcba a bajnoki cím elhódításáéért, így a fogadóirodákban egyelőre a 2011-es évben fantasztikus bemutatkozást produkáló Maverick Vinales, és a szintén meggyőző teljesítményt nyújtó Miguel Oliveira neve mellett szerepelnek a legkisebb számok, ám a KTM-el szövetségre lépő Team Aspart sem kell félteni, hiszen a jövő egyik legnagyobb ígéretének számító Alberto Moncayo, valamint a hatalmas tapasztalattal rendelkező Hector Faubel is a végső siker megszerzéséért indul harcba. Erősnek tűnik a Team Laglisse felállása is, ahol a még mindig fiatal, ám egyre tapasztaltabbá váló Efren Vazquez és a 2011-ben többször is megvillanó Adrian Martin próbálhat szerencsét, de az MZ-hez igazoló Jonas Folgerről sem feledkezhetünk el, igaz a német motoros hatalmas ugrást tett az ismeretlen kellős közepébe. Sokak szerint a bajnokság egyik sötét lova lehet az ausztrál Jack Miller, aki a tavalyi esztendő utolsó versenyein próbált szerencsét egy majd’ három esztendős KTM-el, mégis több alkalommal is fel tudta hívni magára a csapatvezetők figyelmét. Miller mellett az Ajo Motorsport elsőszámú motorosává váló Sandro Cortese, a meglehetősen erős ajánlólevéllel érkező Isaac Vinales (Maverick unokatestvére) valamint a Marco Simoncelli örökébe lépő Niccolo Anotelli is képes lehet a nagyok bajszának megráncigálására.
Moto3
3 | Luigi Morciano | Ioda Racing Project | Ioda |
5 | Romano Fenati | Team Italia FMI | Ioda |
7 | Efren Vazquez | Team Laglisse | Honda |
8 | Jack Miller | Techno Racing | Honda |
9 | Toni Finsterbusch | Racing Team Germany | Honda |
10 | Alexis Masbou | Techno Racing | Honda |
11 | Sandro Cortese | Red Bull KTM Ajo | KTM |
14 | Brad Binder | RSA RW Racing GP | Kalex KTM |
19 | Alessandro Tonucci | Team Italia FMI | Ioda |
23 | Alberto Moncayo | Aspar Team Moto3 | Kalex KTM |
25 | Maverick Vinales | BQR | FTR Honda |
26 | Adrian Martin | Team Laglisse | Honda |
27 | Niccolo Antonelli | Gresini Racing | Honda |
30 | Giulian Pedone | Phonica Racing | Oral |
31 | Niklas Ajo | Tt Motion Events Racing | KTM |
32 | Isaac Vinales | Ongetta-Centro Seta | Honda |
39 | Luis Salom | RW Racing GP | Kalex KTM |
42 | Alex Rins | Monlau Competicion | Honda |
44 | Miguel Oliveira | Monlau Competicion | Honda |
51 | Kenta Fujii | Technomag-Cip | Honda |
52 | Danny Kent | Red Bull KTM Ajo | KTM |
53 | Jasper Iwema | Moto FGR | FGR Honda |
55 | Hector Faubel | Aspar Team Moto3 | Kalex KTM |
61 | Arthur Sissis | Red Bull KTM Ajo | KTM |
63 | Zulfahmi Khairuddin | Airasia - Sic - Ajo | KTM |
77 | Marcel Schrotter | Mahindra Racing | Mahindra |
84 | Jakub Kornfeil | Redox-Ongetta-Centro | Honda |
89 | Alan Techer | Technomag-Cip | Honda |
94 | Jonas Folger | MZ Racing Team | MZ |
95 | Miroslav Popov | Phonica Racing | Oral |
96 | Louis Rossi | Racing Team Germany | Honda |
99 | Danny Webb | Mahindra Racing | Mahindra |
Érdekes párosok alakultak ki a Moto2-esek mezőnyében is, ahol szinte minden szakértő és rajongó a tavalyi évben meglehetősen balszerencsés Marc Marquez diadalmenetére számít, ám a spanyolok ifjú titánja még mindig kettős látással küzd, ami (bár messze vannak még a tesztek) a pesszimistábbak szerint sokat ronthat a korábbi világelső esélyein. A mezőny egyik legérdekesebb színfoltja minden valószínűség szerint a Stefan Bradl helyére igazoló Max Neukirchner lesz, aki az MZ-nél mutatott teljesítményének köszönhetően lehetőséget kapott a bajnoki címet védő alakulatban. Szintén a figyelem középpontjában lesz a Supersportból érkező Gino Rea, akitől a brit rajongók már most dobogós helyezéseket várnak. Nagy érdeklődés kíséri majd Elena Rosell kisasszonyt is, aki 2012-ben már minden egyes megmérettetésen elstartolhat a Katari Motorsportszövetség alakulatában, ahol azért senki sem vár csodát a 2011-ben többször is helytálló versenyzőnőtől. Ahogyan azt már megszokhattuk visszatérőkből sem lesz hiány, gondoljunk csak a Balatonring Team egykori motorosára, Angel Rodriguezre, aki a SAG FTR vázas versenymasinával próbálhat majd szerencsét, avagy a Teachnomag-CIP legújabb szerzeményére, a MotoGP kötelékébe harmadszor belépő Roberto Rolfóra, de ne feledkezzünk meg a 2010-es bajnokság győzteséről, Toni Eliasról sem, aki ezúttal Jorge „Aspar” Marinez alakulatát szeretné feljuttatni a középkategória trónjára. Az imént felsorolt motorosok mellett természetesen a „már megszokott nagymenők” (Lüthi, de Angelis, Takahasi, Smith, Redding, Iannone) is mindent megtesznek majd azért, hogy a 2012-es bajnokság is több emberről szóljon, igaz a lelkük mélyén mind „egyszemélyessé” szeretnék varázsolni a legizgalmasabbnak tartott géposztály küzdelmeit.
Moto2
3 | Simone Corsi | Ioda Racing Project | Ioda |
4 | Randy Krummenacher | GP Team Switzerland | Suter |
5 | Johann Zarco | JiR Moto2 | Motobi |
7 | Alexander Lundh | MZ Racing Team | MZ-RE-Honda |
8 | Gino Rea | Gresini Racing Moto2 | Moriwaki |
9 | Kenny Noyes | Arguinano Racing Team | ??? |
12 | Thomas Luthi | Interwetten-Paddock | Suter |
14 | Ratthapark Wilairot | Gresini Racing Moto2 | Moriwaki |
15 | Alex De Angelis | Forward Racing | Suter |
18 | Nicolas Terol | Aspar Team Moto2 | Suter |
19 | Xavier Simeon | Tech 3 Racing | Tech 3 |
24 | Toni Elias | Aspar Team Moto2 | Suter |
29 | Andrea Iannone | Speed Master | FTR |
30 | Takaaki Nakagami | Italtrans Racing Team | Kalex |
36 | Mika Kallio | Marc VDS Racing Team | Kalex |
38 | Bradley Smith | Tech 3 Racing | Tech 3 |
40 | Pol Espargaro | Pons Racing | Pons Kalex |
44 | Roberto Rolfo | Technomag-Cip | Suter |
45 | Scott Redding | Marc VDS Racing Team | Kalex |
47 | Angel Rodriguez | SAG Team | FTR |
49 | Axel Pons | Pons Racing | Pons Kalex |
57 | Eric Granado | JiR Moto2 | Motobi |
60 | Julian Simon | BQR | FTR |
63 | Mike Di Meglio | Speed Up | FTR |
71 | Claudio Corti | Italtrans Racing Team | Kalex |
72 | Yuki Takahashi | Forward Racing | Suter |
76 | Max Neukirchner | Kiefer Racing | Kalex |
77 | Dominique Aegerter | Technomag-Cip | Suter |
80 | Esteve Rabat | Pons Racing | Pons Kalex |
82 | Elena Rosell | QMMF Racing Team | Moriwaki |
88 | Ricky Cardus | QMMF Racing Team | Moriwaki |
93 | Marc Marquez | Monlau Competicion | Suter |
Vegyes érzelmekkel startol a Marco Simoncelli tragikus balesete óta csak vegetáló, és az olasz motoros által hagyott űrt már soha be nem töltő MotoGP 2012-es szezonja, hiszen a korábban bevezetett CRT szabályok (az ilyen motorokat használó alakulatok egy az utcaihoz sokkal közelebb álló, ám jóval olcsóbb erőforrással startolhatnak) a legtöbb szakértő szerint kettészakítják majd a királykategória mezőnyét. Az első (még 2011-es, valenciai) teszteken sajnos beigazolódni látszottak a szakadással fenyegetők jóslatai, hiszen a CRT-k több mint öt másodperces hátrányt könyvelhettek el a prototípusokkal szemben. Mindennek ellenére a Formula-1 újoncaihoz hasonlított alakulatok hatalmas neveket igazoltak a holtszezonban, gondoljunk csak a Brit Superbike-ban edződő (korábban világbajnoki tapasztalatokat is szerző) James Ellisonra, a hatalmas rajongói táborral rendelkező (és korunk legjobb esőmenőjének tartott) Anthony Westre, vagy a Moto2 legextrémebb stílusú résztvevőjének tartott Yonny Hernandezre, ám a felsoroltak közül is kiemelkedik a 2003 óta „királykategóriázó” Colin Edwards, aki egy Suter – BMW-be próbál majd lelket verni. Ezalatt a nagyok között szinte minden maradt a régiben, igaz a Hondától menesztett Andrea Dovizioso új otthonra talált a Yamaha Tech 3-as alakulatánál, a Suzuki megszűnésével „munkanélkülivé” váló Alvaro Bautista pedig megegyezett a Gresini Honda vezetőivel, míg a Hector Barbera által „kiszorított” Randy de Puniet az Aspar Team egyik CRT-s Apriliáján kapott helyet.
MotoGP
1 | Casey Stoner | Honda Team | Honda |
4 | Andrea Dovizioso | Yamaha Tech 3 | Yamaha |
5 | Colin Edwards | Forward Racing | Suter BMW / CRT |
6 | Stefan Bradl | LCR Honda Motogp | Honda |
8 | Hector Barbera | Pramac Racing Team | Ducati |
9 | Danilo Petrucci | Ioda Racing Project | Ioda - Aprilia / CRT |
11 | Ben Spies | Yamaha Factory Racing | Yamaha |
13 | Anthony West | Speed Master | ART - Aprilia / CRT |
14 | Randy De Puniet | Aspar Team Motogp | ART - Aprilia / CRT |
17 | Karel Abraham | Cardion AB Motoracing | Ducati |
19 | Alvaro Bautista | Honda Gresini | Honda |
20 | Aleix Espargaro | Aspar Team Motogp | ART - Aprilia / CRT |
22 | Ivan Silva | BQR | BQR - FTR / CRT |
26 | Dani Pedrosa | Honda Team | Honda |
35 | Cal Crutchlow | Yamaha Tech 3 | Yamaha |
46 | Valentino Rossi | Ducati Team | Ducati |
51 | Michele Pirro | Honda Gresini | FTR - HONDA / CRT |
68 | Yonny Hernandez | BQR | BQR - FTR / CRT |
69 | Nicky Hayden | Ducati Team | Ducati |
77 | James Ellison | Paul Bird Racing | ART - Aprilia / CRT |
99 | Jorge Lorenzo | Yamaha Factory Racing | Yamaha |
forrás: motorsportal.hu