Chevy az ETCC-n

http://negy7.blogspot.com/2012/01/chevy-az-etcc-n.html
Hallottunk már a Hondáról és a Ladáról, most pedig egy újabb márka jelentette be részvételét az idén négy fordulós Európai Túraautó Bajnokságon.
A Chevrolet egy Super1600-os (nem 1.6 turbós!) Aveo-val vág neki a sorozatnak. A kocsik felkészítéséért a svájci Maurer Motorsport felel majd, akik Németországban komoly hírnevet vívtak ki maguknak, és világbajnokság sem teljesen ismeretlen számukra.
A roggwili istálló a német túraautó bajnokságot jelentő ADAC Procar sorozatban ért el szép eredményeket, 2005-ben és 2006-ban is megnyerték az összetettet, először Mattias Schläppi, majd Vincent Radermecker révén. Utóbbi egy Chevrolet Lacettivel győzött. A csapat 2009-ben az akkor még egyfordulós ETCC-n is harcba szállt a Chevykkel (Radermecker és Jose Monroy volt a két pilóta), sőt 2010-ben három marokkói srác Lacettijét versenyeztették a marrakeshi WTCC fordulón.
A kapcsolat tehát már egy ideje megvan a Chevrolet-vel, most pedig új szintre lép az együttműködés. Az Aveo az ETCC mellett az ADAC Procar kettes divíziójában is pályára lép majd. Az Európa bajnokságon két fiatal orosz tehetség ülhet a volán mögé: Alexander Frolov (21) tavaly győzött az Orosz Túraautó Bajnokság (RTCC) 'Touring' osztályában, Vadim Mescserjakov (19) pedig a 'National' osztály bajnoka lett.
"Az autó fejlesztése folyamatban van, a csapat már nagyon várja a szezonkezdetet. Boldogok vagyunk, hogy olyan erős partnerekkel dolgozhatunk együtt, mint a KV Suspensions és az OMP" - mondta a csapat vezetője, Beat Maurer.
Az istálló egyébként több pilótával is tárgyalásban áll egy harmadik Aveo és pár S2000-es Chevrolet (Cruze és Lacetti) kapcsán.

fotó: TouringCarTimes
forrás: wtcchirek.blog.hu