A Sauber bemutatta grafitszürke versenyautóját

A Formula–1-es Sauber-istálló svájci főhadiszállásán bemutatta 2013-as versenyautóját, a C32-est, amellyel két új pilóta, a Sergio Pérez, Kobajasi Kamui kettőst váltó Nico Hülkenberg, Esteban Gutiérrez duó indul a világbajnokságon. 


A Sauber a McLaren, a Ferrari és a Force India után szintén az orron lévő lépcső eltakarása mellett döntött, igaz, az orr közepén hagyott egy „üreget”. Ez a harmadik megoldás az orrszerkezet kiképzésére, az autóját hétfőn bemutató Lotus ugyanis teljes egészében elhagyta a takaróelemet, mondván, aerodinamikai szempontból nincs jelentősége, csak plusz súlyt jelent. Ezt az indoklást azóta több csapat is cáfolta. 


A Sauber megtartotta keskeny oldaldobozát a grafitszürke C32-esen, amelynek festése egyesek számára a 2010-es Hispaniát idézi – annál azonban biztosan versenyképesebb lesz Hülkenbergék kocsija. 

A keskeny oldal és tömör far rész a Sauber tervezői szerint növeli a hátsó aerodinamikai elemek hatékonyságát, ami nagyon fontos lenne az időmérős teljesítmény javítása szempontjából.



A karcsúsítást azért is lényegesnek tartotta a csapat, hogy a lehető legtöbb mozgatható ballaszttal tudja alakítani az autó egyensúlyát. 

Az autót a Ferraritól kapott motor hajtja, s a korábbi szezonokhoz hasonlóan szintén Maranellóból érkezett a váltó és a KERS is. 

A csapat az F1-es szokásoknak megfelelően alapkoncepciót mutatott be, amely szinte teljesen megváltozik a háromszor négy napos spanyolországi tesztidény végére, és azt remélik, a március 17-ei melbourne-i idénynyitón akár az élcsapatokra is veszélyes sebességet mutat. 

forrás: NSO.hu

Related

Sauber 3673150481842869236

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress