Djokovics könnyedén jutott tovább

Novak Djokovics bejutott az Australian Open harmadik fordulójába. A címvédő szerb teniszező a második körben az amerikai Ryan Harrisont verte három szettben. A világelső következő ellenfele Radek Stepánek lesz. 


FÉRFIAK


A címvédő Novak Djokovicsra a 20 éves Ryan Harrison várt a második körben, aki 62. a világranglistán. Az amerikai teniszező még nem nyert tornát a felnőttek között, legutóbbi hét meccsét pedig elveszítette Grand Slam-viadalokon kiemelt játékos ellen. Most sem történt ez másként, a szerb világelső könnyen győzte le riválisát és jutott tovább.

Az első szettben Harrison kissé megilletődötten teniszezett, játékot is csak egyet tudott nyerni Djoko ellen. A második játszma elején is egyből brékkel kezdett a szerb, majd 3:1-nél ezt ismét megtette, így a második szettet is simán behúzta a címvédő (6:2). A harmadik játszmában már három gémet tudott nyerni az amerikai, ám Djokovics dolgát így sem nehezítette meg túlságosan, aki a harmadik körben Radek Stepánekkel találkozik. 

A nyolcadik kiemelt Janko Tipszarevics ötszettes meccsen múlta felül Lukás Lackót, a negyedik helyen rangsorolt David Ferrer az amerikai Tim Smyczeket búcsúztatta, s a következő körben Markosz Bagdatisszal csap össze.
Az ötödik kiemelt Tomás Berdych is továbbjutott, a spanyolok csatáját Nicolás Almagro nyerte Daniel Gimeno-Traver ellen. 


NŐK

Marija Sarapova továbbra is ellenállhatatlanul teniszezik, a második fordulóban sem veszített játékot, a szenvedő fél ezúttal a japán Doi Miszaki volt. A harmadik körben azonban korántsem lesz ilyen könnyű dolga a második helyen rangsorolt orosz játékosnak, hiszen Venus Williams lesz az ellenfele. Az amerikaira csak ráijeszteni tudott Alize Cornet, az első szettben 2:0-ra vezetett a francia, ám Venus Williams összekapta magát és fordított.

A 2011-es győztes Samantha Stosur nagy meglepetésre kiesett a második fordulóban, ugyanis döntő szettben kikapott Cseng Csiétől. Az ausztrál teniszező a harmadik játszmában 5:2-re vezetett, karnyújtásnyira volt a továbbjutástól, ám mégsem jött neki össze, kínai ellenfele meccslabdájánál kettőshibát ütött. Stosur nem nagyon találta a szavakat a mérkőzés után, a kettőshibáját „fojtogató" érzésnek könyvelte el. A második körben búcsúzó teniszező hozzátette: mentális gondjai voltak, túlgondolkodta a labdameneteket. 

Stosuron kívül még két kiemelt játékos búcsúzott a második körben: a 15. helyen rangsorolt Dominika Cibulková és a 23. kiemelt Klára Zakopalová.



FÉRFI EGYES,2. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 1.)–Harrison (amerikai) 6:1, 6:2, 6:3
Tipszarevics (szerb, 8.)–Lacko (szlovák) 6:3, 6:4, 3:6, 4:6, 7:5
Querrey (amerikai, 20.)–B. Baker (amerikai) 6:7, 1:1-nél B. Baker feladta
Wawrinka (svájci, 15.)–Kamke (német) 6:3, 7:6-nál Kamke feladta
K. Anderson (dél-afrikai)–Kuznyecov (orosz) 6:1, 7:5, 6:4
Verdasco (spanyol, 22.)–Malisse (belga) 6:1, 6:3, 6:2
J. Melzer (osztrák, 26.)–Bautista-Agut (spanyol) 6:7, 6:3, 6:7, 6:3, 6:2
Berdych (cseh, 5.)–Rufin (francia) 6:2, 6:2, 6:4
Ferrer (spanyol, 4.)–Smyczek (amerikai) 6:0, 7:5, 4:6, 6:3
Bagdatisz (ciprusi, 28.)–Ito T. (japán) 3:6, 6:3, 6:2, 6:2
Nisikori (japán, 16.)–Berlocq (argentin) 7:6, 6:4, 6:1
Almagro (spanyol, 10.)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:4, 6:1, 6:2
Janowicz (lengyel, 24.)–Devvarman (indiai) 6:7, 3:6, 6:1, 6:0, 7:5
Benneteau (francia, 32.)–Roger-Vasselin (francia) 4:6, 7:5, 7:6, 7:6
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Li Na (kínai, 6.)–Govorcova (fehérorosz) 6:2, 7:5
Cirstea (román, 27.)–Kr. Plisková (cseh) 1:6, 6:3, 6:2
Görges (német, 18.)–Oprandi (olasz) 6:3, 6:2
Cseng Csie (kínai)–Stosur (ausztrál, 9.) 6:4, 1:6, 7:5
Ivanovics (szerb, 13.)–Csan Jüng-csan (tajvani) 7:5, 1:6, 6:4
Jankovics (szerb, 22.)–Koehler (portugál) 2:6, 7:6, 6:2
Watson (brit)–Pervak (kazah) 4:6, 7:6, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Begu (román) 6:3, 6:3
Kerber (német, 5.)–Hradecká (cseh) 6:3, 6:1
Keys (amerikai)–Paszek (osztrák, 30.) 6:2, 6:1
Makarova (orosz, 19.)–Foretz Gacon (francia) 6:3, 6:3
Szavinih (orosz)–Cibulková (szlovák, 15.) 7:6, 6:4
Flipkens (belga)–Zakopalová (cseh, 23.) 6:0, 6:1
V. Williams (amerikai, 25.)–Cornet (francia) 6:3, 6:3
Sarapova (orosz, 2.)–Doi (japán) 6:0, 6:0
forrás: NSO.hu

Related

Tenisz 2214715670112264144

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress