Menu csalódott Mullerben

A számára keserűen véget érő világbajnoki hadjárat után egészen másképp tekint a háromszoros világbajnok Yvan Mullerre Alain Menu, aki a Chevrolet gyári alakulatánál a francia csapattársa volt, s aki az ő sanghaji akciójának is köszönhetően elbukta az összetettbeli elsőséget. 

„Úgy gondoltam korábban, hogy ő a legjobb pilóta, de mára megváltozott a véleményem” – idézi Menu szavait a MotorSport-Total.com a túraautó-világbajnokság makaói szezonzáróját követően. A svájci az utolsó futamig harcban állt a világbajnoki címért, de a szerencsétlen körülmények megakadályozták abban, hogy idén ő legyen az első: egyrészt a technikai hiba Sonomában, másrészt a csapaton belüli ütközés Sanghajban – ezeknek köszönhetően kulcsfontosságú pontokat vesztett, így csak második lett összetettben.

„Ez volt az én nagy esélyem. Az már nem számít, hogy második vagy harmadik lettem” – vélekedett Menu, aki csalódott volt, különösképp Mullerrel kapcsolatban. 2008, 2010 és 2011 WTCC-bajnoka Sanghajban kilökte a svájcit, így előnyhöz jutotta harmadik csapattársukat, Rob Huffot. „Yvan tudja, hogy buta hibát követett el. Buta volt számára is, és buta volt számomra is. Ezzel előnyt adott Robnak. Meglepetés volt, hogy ilyen hibát vétett” – mondta a 49 éves pilóta. „Sanghajban elvesztette a fejét, s ez kiábrándító volt. Az elmúlt három évben a legjobb versenyzőnek tartottam, de megváltoztattam a véleményem. Nem vártam tőle ilyet, de ez történt. Emberként utána is ugyanúgy kedvelem, mint előtte.”


Menu azonban a trófea elvesztése ellenére is elégedett lehet 2012-es teljesítményével. „Úgy érzem, a srácoknak és nekem jó évünk volt. Kicsivel több szerencsével vagy kevesebb balszerencsével még jobb is lehetett volna. Nem lehetek csalódott, mert nagyszerű munkát végeztünk” – mondta a veterán. Hogy mi lesz vele a jövőben, még nem tudja, de mindenképpen szeretné folytatni a versenyzést. S talán azt is, hogy még egyszer a vb-címért küzdhessen.


forrás: P1Race.hu

Related

WTCC 9001523668423976409

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress