Vettel: Alonso nem jobb nálam
https://negy7.blogspot.com/2012/12/vettel-alonso-nem-jobb-nalam.html
A háromszoros bajnok, Sebastian Vettel azt állítja, hidegen hagyják őt azok a vélemények, melyek szerint a Ferrari kétszeres spanyol bajnoka, Fernando Alonso jobb nála, hiszen tisztában van azzal, hogy ez egyszerűen nem állja meg a helyét.
Nemrég a 12 Formula-1-es csapatvezető szavazta meg Fernando Alonsót a szezon legjobbjának, annak ellenére, hogy Alonso 2010 után az idei szezonban is kikapott Vetteltől a bajnoki küzdelemben.
„Ha az emberek azt gondolják, hogy Alonso győzelme a pilóta tehetségének köszönhető, az enyém pedig az az autónak, az egyáltalán nem zavar engem” – nyilatkozta Vettel a német Auto Motor und Sportnak. – „Én nagyon nagyra tartom Alonsót és tisztelem, mint pilótát. Számomra a kezdetektől fogva világos volt, hogy ő lesz az ellenfelem a bajnoki címért.
A téli teszteket követően ugyanis a Ferrari versenyképesebb és sokkal gyorsabb lett, mint ahogyan azt vártuk, igen talán Malajziában nem nyert volna száraz körülmények között, de már Barcelonában a legjobbak között volt. Fernando ereje abban állt, hogy mindig gyors volt, még ha nem is mindig volt a leggyorsabb.”
De vajon Alonso tényleg jobb pilóta lenne, mint Vettel? „Én nem akarom a saját teljesítményemet bizonygatni” – válaszolta Vettel. – „De én is nyertem olyan futamokat, amiket nem nyerhettem volna meg. Például Monacóban tavaly, amikor az összes érv ellenében hoztam meg a döntést, hogy egyszer fogok kereket cserélni. Vagy ott volt Barcelona, szintén 2011-ből, amikor Lewis Hamilton gyorsabb volt, mint én, de nem tudott megelőzni.”

forrás: formula.hu