EBEL: A címvédő mumusa maradt a Fehérvár
https://negy7.blogspot.com/2012/12/ebel-cimvedo-mumusa-maradt-fehervar.html
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata hazai pályán győzte le 3-2-re az EBEL-címvédő Linzet. Sofron István duplázott.
A címvédő ebben a szezonban még nem tudott nyeri a Sapa Fehérvár AV19 ellen, ez a sorozat pedig pénteken sem szakadt meg.
A Linz nagyon bekezdett a mérkőzésbe, így hidegzuhanyként érhette a vendégeket, hogy az első valamirevaló helyzetéből gólt szerzett a Volán, Sofron kotort be egy kipattanó pakkot a kapuba. Nem sokkal később már kettő volt közte, a játékot végül vállalni tudó Mihály Árpád púpozta ki a hálót. A harmad végén szépíteni tudott a Linz, Matthias egy ellenakció végén szerezte meg az első vendéggólt.
A második harmad nem hozott gólt – a többi közt a remek napot kifogó Adam Munro számos védésének is köszönhetően –, majd a harmadik felvonásban Sofron szerezte meg csapata harmadik, saját maga második találatát.
Másfél perccel a vége előtt még feljött egy találatra a Linz, egyenlítenie azonban már nem sikerült, a Sapa 3-2-re nyerni tudott.
Sapa Fehérvár AV19 - Black Wings Linz (osztrák) 3-2 (2-1, 0-0, 1-1)
Gólszerzők: Sofron (3., 49.), Mihály (7.), illetve Matthias (18.), Engelhardt (59.)

forrás: sport24.hu