WTCC: A Renault is beszállhat a sorozatba

Nagyon úgy tűnik, hogy a Citroen után egy másik autógyártó is érdeklődik a túraautó-világbajnokság iránt: ezúttal a Renault kapcsán merült fel, hogy csatlakoznának a WTCC-hez, méghozzá a Chevrolet-t pótolva az RML partnereként. 

Ahogy arról már a hét korábbi részében beszámoltunk, a Citroen minden bizonnyal 2014-ben beszáll a túraautó-világbajnokságba. Könnyen lehet azonban, hogy nem ők lesznek az egyedüliek, akiknek az új szabályok meghozzák az étvágyukat: a legújabb hírek szerint a Renault is kacérkodik a WTCC gondolatával. Ráadásul ez természetesen az idei szezon végén a Chevrolet-t elveszítő RML érdeklődését is felkeltette, akikről köztudott, hogy legszívesebben gyári csapattal versenyeznének, s a Renault-val kötendő esetleges megállapodásnak köszönhetően ez sikerülhetne, ráadásul a Brit Túraautó Bajnokságon keresztül volt már kapcsolatuk egymással (a főképen Alain Menu 1996-ban épp ebben a sorozatban, egy Renault volánjánál).

„Négy-öt hónapja elkezdtek tárgyalni” – idézi a Motorsport-total.com a sorozat vezetőjét, Marcello Lottit. Ez pedig nagyjából egybeesik azzal az időponttal, amikor a Chevrolet bejelentette a kivonulását. Az amerikai autógyártó nyolc évig volt az RML partnere, s az elmúlt három esztendőben rendre világbajnok autókat készítettek. Mivel a kocsikat az RML tervezte, tulajdonképpen már csak az anyagi háttér hiányzik, hiszen a tudásuk megvan ahhoz, hogy újfent az élen küzdő versenygépeket építsenek.

A TouringCarTimes talált még egy érdekes adalékot a történethez: előfordulhat, hogy a pár napja még a Citroennel szóba hozott, háromszoros világbajnok Yvan Muller is csatlakozna a projekthez, ez pedig érdekes párharchoz vezetne a raliból érkező Sebastian Loebbel, akivel ha e teória helyesnek bizonyul, nem csapattársakként, hanem tiszta riválisként feszülhetnének egymásnak.

forrás: p1race.hu

Related

WTTC 7742813315970117957

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress