Hamilton bizonyította, még mindig ő az egyik legjobb
https://negy7.blogspot.com/2012/11/hamilton-bizonyitotta-meg-mindig-o-az.html
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton úgy érzi, hétvégi, austini győzelmével bizonyította, hogy továbbra is ő a Formula-1 egyik legjobb versenyzője, miután sikeresen legyőzte a „legjobbnak tartott” pilótát, Sebastian Vettelt.
Vettel az élről, Hamilton pedig a második helyről vághatott neki a vasárnapi viadalnak, és a futam nagy részében kiélezett küzdelmet vívtak az elsőségért.
Hamilton végül a 43. körben Vettel bizonytalan pillanatát kihasználva támadásba lendült, és megelőzte a kétszeres világbajnokot – majd az elsőséget egészen a célvonalig megőrizte.
Bár a 2008-as év legjobbja idén nem harcolhat már a vb-címért, úgy érzi, hétvégén megmutatta, még mindig ő az egyik legjobb.
„Azt gondolom, letettem már a névjegyem ebben a sportban, és megmutattam, hogy én is képes vagyok arra, amire a többiek” – mondta az angol versenyző, aki jövőre már a Mercedes AMG Petronas színeiben folytatja a Formula-1-ben. „Még ha nem is harcolok a bajnoki elsőségért, vagy a második helyért, vezetni tudok. A legjobbnak tartott versenyzőt vertem meg a minap.”
„Azt gondolom, egész évben a lehető legjobban versenyzem, egyre erősebbé válok, és most teljesítettem a legjobban. Nagyszerű érzés volt, hogy nyomhattam, nem hibáztam, és levadásztam Sebastiant, aki hibákat követett el.”
„Azt mondják, csak olyan jó vagy, mint amilyen a legutóbbi versenyeden voltál. Jó volna a bajnoki címért harcolni, de ez van. Örülnöm kell annak, ahol vagyok, és amit sikerült elérnünk.”
„Sokkal több győzelmet is arathattunk volna a problémák nélkül. De ez a győzelem lehetővé teszi, hogy a többiekről megfeledkezzünk, előrelépjünk és mosolyogjunk.”
Hamilton a hétvégén, Interlagosban utolsó versenyét teljesíti a McLaren színeiben, és elmondása szerint bármi is történjék, szép emlékekkel távozik Wokingból.
„Függetlenül attól, mi történik, a csúcson távozom a csapattól.”

forrás: hírado.hu