El Clásico: Ellenséges fogadtatásra számít a Real
https://negy7.blogspot.com/2012/10/el-clasico-ellenseges-fogadtatasra.html
Van, ami soha nem változik. Vasárnap a Camp Nouban rendezik a következő El Clásicót, a Barcelona-Real Madrid meccset és a vendégek aligha számíthatnak meleg fogadtatásra.
A Marca című spanyol lap szerint José Mourinho és játékosai nem csupán taktikai oldaláról közelítik meg a vasárnapi Barcelona elleni meccset. A Real Madridnál pontosan tudják, hogy milyen fogadtatásra számíthatnak a Camp Nouban, ahol a légkör rendre túlfűtött és ellenséges, amikor a fővárosi gárda arrafelé vizitál. Ráadásul most talán még keményebb a helyzet, hiszen Spanyolországban is tetten érhető a gazdasági válság, 2008 óta a munkanélküliek aránya több mint két és félszeresére emelkedett.
Mourinho egyeztetett játékosaival és úgy döntöttek, csak vasárnap utaznak Barcelonába, nem töltik a meccs előtti éjszakát a katalán városban. A madridiak úgy nyilatkoztak, megpróbálják függetleníteni magukat attól, ami a lelátón történik és nem fognak reagálni a provokációkra.
Terhes örökséget kellett átvennie Pep Guardiolától a vezetőedzői poszton őt követő Tito Vilanovának. A már játékosként is zseniális egykori középpályás ugyanis felülmúlta önmagát, s filozófiai magasságokba emelte a futballról való gondolkodást. Holott ars poeticája igen egyszerűen, egy rövid mondatban leírható volt: Fiúk, amíg nálunk van a labda, addig csak nyerhetünk!
Így játékosainak a mindenáron való gólszerzés helyett a mindenáron való labdatartás parancsát adta ki, s a páratlan technikai és taktikai tudással felvértezett zsenik, Messi, Iniesta, Xavi és a többiek Európa legjobb csapatait is csak futtatták a labda után; ahogy egy sokszor elátkozott szpíker mondta egy több mint 70 százalékos Barca-labdabirtoklással végződő Real Madrid elleni derbi után: Ilyet eddig csak a Bayern München – Cottbus meccsen látott az ember!
Ugyanakkor ennek a rendszernek is megvoltak a maga hátrányai. Katalónia legnépszerűbb csapatát négy év alatt kétszer is egy olyan csapat állította meg a Bajnokok Ligája elődöntőjében, melyek felismerték, hogy a Barca saját fegyverével, a labdabirtoklással legyőzhetetlen. Így egyenesen ellenkezőleg, a labda minimális, de nagy hatásfokkal való használatával, azaz villámgyors kontrákkal és a védőharmadban létszámbeli és fizikai fölény kialakításával ért el előbb az olasz Internazionale, majd az angol Chelsea is heroikus küzdelemben továbbjutást érő eredményt.
A kormánypálcát átvéve Tito Vilanova célja így csak egy lehetett: a stílust átformálva direktebbé, célra és gólra törőbbé tenni a csapatot, hogy egyrészt a meddő fölény szóösszetétel eltűnjön a meccsközvetítések állandóan az étert szennyező részei közül; másrészt pedig többet hagyni az ellenfélnél a labdát, hogy azt mélyebben elvéve több hely legyen a Barca-támadások kiépítésére és befejezésére.
Középen így bár Lionel Messi szerepköre maradt - a középpályán, a széleken és egyáltalán mindenhol feltűnő géniuszt ugyanis pontosan kiszámíthatatlansága tette a világ legjobb játékosává -, de a két szélen Pedro és a David Villa sérülése óta kezdővé avanzsáló Alexis Sánchez feladata alapjaiban változott meg.
Az idei idényben ugyanis nem az ellenfél védelmének közepén a kapu megtámadása lett kettejük szerepe, hanem szélsőként a játék széthúzása, minél nagyobb területre való kinyújtása, a középen játszók kiszolgálása. Vilanovának „kapóra jött” Iniesta megházasodása, illetve sérülése miatti döcögős idénykezdése is, s a sápadt herceg helyett az Angliában sokkal hajtósabb, direktebb focin nevelkedő Fábregast építette az elmúlt hetekben a kezdőcsapatba, hogy felfutásaival, betöréseivel mélységből támadja a két szélső és Messi által hagyott réseket.
A hét közbeni, Benfica elleni ibériai rangadón is ezt a játékot élvezhette a közönség; így használta a gránátvörös-kékben játszó csapat a Benfica jobbhátvédjének, Maxi Pereirának hibáit is ki. Az uruguayi ugyanis rendszeresen felhúzódott csapata támadásaihoz, amivel hatalmas teret adott a mögötte helyezkedő Sáncheznek a kontrázásokhoz, illetve a chilei középre mozgásakor Fábregas betöréseihez. Nem véletlen, hogy mindkét gól a lisszaboniak védelmének jobb oldaláról született; s ami ezt relevánssá teszi, hogy a holnapi ellenfélnek, a Real Madridnak is ez a leggyengébb pontja.
José Mourinho 2010-es érkezése óta ugyanis ugyanazt az elképesztő sebességre, állóképességre és erőre alapuló kontrajátékot játszatja, amellyel már Portugáliában, Angliában és Olaszországban is halomra nyerte magát. S bár valamennyi poszton több világklasszist irányíthatott, egy dolog azonban végig hiányzott neki a puzzle kirakásához: egy igazi Real Madrid-szintű gyalogkakukk a bekksor jobbszélére, aki a túloldalon Marcelóhoz hasonlóan fellépne a középpályára, s beadásaival, kapuralövéseivel plusz veszélyeket hordozna a megszokott támadóposzton játszók mellett. Ezért próbálta meg a zuhanyhíradó valamennyi átigazolási szezonban a spanyol fővárosba vinni a portugál mester Internazionalés tanítványát, a brazil Maicont, aki a védekezés és a felfutások mellett a bombagólokkal sem állt hadilábon.
Továbbra is Alvaro Arbeloa azonban a királyi gárda jobbhátvédje; a túloldalon pedig akár Marcelo, akár Coentrao játszik, mindenféleképpen támadóbb szellemű balbekk jut lehetőséghez. A két szélen szerintünk ezért fog cserélni a keddi BL-mérkőzéshez képest a bajnokságban eddig hibátlan Tito Vilanova. A minden bizonnyal kezdő Marcelónak ugyanis a hozzá hasonlóan mérhetetlen energikussággal megáldott Sánchez kellemetlenebb ellenfél lehet; az összjátékban jobb Pedro pedig Arbeloa mellől, a baloldalról középre húzódva oszthatja Messinek, Fábregasnak és a lendületből érkező Jordi Albának a zsugát.
Ezzel szemben a középpályán és a Barca kapuja előtt alighanem a blancóknak kell majd az ellenfélhez igazodni. Emiatt kezdhet az elmúlt meccseken is bevetett ghánai Essien, aki energetikus stílusával kullancsként tapadhat Fábregasra, hogy Khedirával hordja a vizet Xabi Alonsónak, hogy a baszk irányítónak csak a szervezéssel kelljen majd törődnie; s ezért térhet vissza a kezdőbe Di María is, aki védőmunkájával és kreativitásával gondot okozhat Albának és Mascheranónak.
A csatárposzton szintén kellemes gondokkal küzd Mourinho, mi mégis a szerdán Amszterdamban csodálatos ollózós gólt szerző Karim Benzema mellett tesszük le a voksunk. A francia-arab ugyanis Gonzalo Higuaínhoz képest sokkal mozgékonyabb, a szélekre sokkal szívesebben húzódik ki, mint argentin klubtársa, így helyezkedésében nagyobb hibákra is késztetheti a középhátvéd pozíciójához még nem egészen hozzászokott Alex Songot.
Tv: Sport1 20 ó

hatharom.hu