A McLaren nem tud arról, hogy vizsgálódnak ellene

Nem tulajdonított komoly jelentőséget a pletykáknak – miszerint egy szigorúbb módszerrel ellenőrzi a terelőszárnyak hajlékonyságát a Nemzetközi Automobil Szövetség a Japán Nagydíjtól kezdődően – a McLaren Mercedes Formula-1-es csapata. 


Az Auto Motor und Sport című német szaklap számolt be arról a minap, a sportot irányító testület Szuzukában alaposan szemügyre veszi majd a Red Bull Racing és a McLaren autóit, a feltételezések szerint ugyanis azok első szárnyai nagy sebességnél továbbra is hajlanak.

Emiatt az egyenesekben nagyobb végsebességet érhetnek el – ez pedig magyarázatot adhat arra is, a McLaren MP4-27-ese, valamint a Red Bull RB8-asa miért volt annyira versenyképes Szingapúr utcáin másfél hete.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh azonban cáfolta, hogy az FIA felvette velük a kapcsolatot, és elárulta azt is, a testület semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy módosítaniuk kell versenyautójukon.

„Tudomásom szerint nem volt semmiféle konkrét egyeztetés ez ügyben” – mondta a szakember az AUTOSPORT című brit szaklapnak nyilatkozva szerdán. „Ez persze nem jelenti azt, hogy nem történt meg, de szerintem azért tudnék róla.”

„Úgy gondolom, a szabályok előírják a szárnyak merevségét, de természetesen egyetlen szárny, vagy aerodinamikai elem sem végtelenül rigid. Időről-időre viták és kérdések merülnek fel a csapatok között, akik úgy érzik, hogy a másik szárnya túl hajlékony, vagy ilyesmi. Ebben a tekintetben nem látok különösebb problémát a McLaren háza táján, ezért nem hiszem, hogy van bármi is, ami árthat nekünk.”

Whitmarsh hozzátette, fontos, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség figyelemmel kísérje a hajlékony szárnyak témakörét, hogy ne ismétlődjenek meg azok az ellentétek, melyek emiatt kialakultak az elmúlt években.

„Szerintem az FIA technikai részlege továbbra is rendkívül éber, és folyamatosan teszteli az első szárnyakat, a hátsó szárnyakat, illetve a rögzítési rendszereket. Teszi mindezt nemcsak azért, hogy meggyőződjön arról, azok megfelelnek a szabályoknak, hanem azért is, hogy a csapatok ne találjanak más ötletes, kreatív módszereket annak érdekében, hogy megkerüljék a regulákat.”

„Időről-időre néhány csapatra rászól az FIA és meg kell oldani a helyzetet, de mi nem vagyunk ilyen helyzetben, és nincs tudomásom arról, illetve nem hiszem, hogy olyan dologról van szó, ami hatással lehet a világbajnoki küzdelmekre.” 


forrás: hírado.hu

Related

McLaren 5168473230760257147

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress