NB I: A Siófok döntetlent játszott a Ferencvárossal
https://negy7.blogspot.com/2012/09/nb-i-siofok-dontetlent-jatszott.html
A labdarúgó NB I 8. fordulójának záró mérkőzésén az ezer sebből vérző Siófok a feljövőben lévő Ferencvárost fogadta. A nem túl színvonalas mérkőzés gól nélküli döntetlenre végződött, bravúrt hajtott végre tehát a sereghajtó.
Pontatlanul, kiszámíthatóan passzolgatott a Ferencváros, lelkesen sarabolt a hét-nyolc sérültjét sirató Siófok, és bizony a hazaiak voltak veszélyesebbek, de lövéseik elkerülték Jova Levente kapuját. A fordulás után magasabb fordulatszámra kapcsoltak a vendégek, de a távoli próbálkozásokat magabiztosan hárította Kurucz Péter, sőt, az első órában a legközelebb Gál András állt a gólszerzéshez, egy látványos, lefelé csapódó 18 méteres lövéssel.
A csereként beállt Julian Jenner második labdaérintéséből kis híján bevette a siófoki kaput, a szurkolóktól a legnagyobb tetszésnyilvánítást mégis a játékvezető, Takács János aratta, aki térden csúszva vitte a megérdemelt sárga lapot Kecskés Tamásnak – no, nem hódolata jeléül, egyszerűen elcsúszott sprint közben. Takács (és segítői) figyelmét csak ez az egy göröngy kerülte el, még a melegítő cserekapus, Marko Ranilovic is kapott egy sárgát, mert csúnya szavakkal illette a sípmester működését.
Az utolsó negyedórára fordulva állandósult a Fradi-mezőnyfölény, de egy-két veszélyes lövéssel jelezték a siófokiak, hogy a várttal ellentétben egyáltalán nem fáradtak el a hajrára. Amelyre eltűnt a vendégfölény, és továbbra is hiányoztak a lendületes vagy kreatív támadások mindkét oldalról.
Maradt még a végére egy veszélyes, de Kurucz által a bal alsóból kipaskolt Böde Dániel-bomba, de az eredmény már nem változott: továbbra is jeles Ferencváros-mumus a Siófok.
A zöld-fehérek ebben a pontvadászatban még nem nyertek idegenben.
8. FORDULÓ
SIÓFOK–FERENCVÁROS 0–0

forrás: NSO.hu