Kiss Pál Tamás indul a Renault-világsorozat magyar futamán
https://negy7.blogspot.com/2012/09/kiss-pal-tamas-indul-renault.html
A GP3-ban szereplő Kiss Pál Tamás szeptember 14. és 16. között újra a Hungaroringen versenyez, méghozzá a Renault-világsorozat idei 7. állomásán, a WSR 3.5 literes csúcskategóriájában áll rajthoz az olasz BVM Target Racing színeiben.
Kiss Pál Tamás július végén a Formula–1-es Magyar Nagydíj betétprogramjában, a GP-as sorozatban versenyzett már Mogyoródon, a második futamon a 3. helyen ért célba, igaz, utólag megbüntették és megfosztották kupájától.
A 21 éves miskolci számára a WSR világa sem ismeretlen, a 2010-es hungaroringi versenyhétvégén is elindult, igaz, akkor még a kisebbik, kétliteres géposztály mezőnyében. Akkor robbant be a neve a köztudatba, amikor a második futamon az utolsó helyről rajtolt, s 16 előzést bemutatva a 9. helyre kapaszkodott fel a leintésig, vagyis pontszerzőként zárta élete első WSR-hétvégéjét.
„Nagyon örülök, hogy újra a WSR-ben indulhatok, ráadásul hazai közönség előtt, Magyarországon – mondta Kiss Pál Tamás. – Két éve már rajthoz álltam a sorozat hungaroringi futamán, de akkor még a kétliteresek mezőnyében, úgyhogy a mostani sokkal keményebb menetnek ígérkezik, és már nagyon kíváncsi vagyok a 3.5 literes autóra, biztosan hatalmas élmény lesz vezetni. 2010-ben rengetegen jöttek ki szurkolni nekünk a lelátókra, még most is beleborsódzik a hátam, ha visszagondolok rá. Remélem, az idén még többen lesznek."
A WSR családi rendezvényére ingyenes a belépés.

forrás:NSO.hu