Czvitkovics góllal tért vissza Debrecenbe

A középpályás góllal tért vissza a Lokiba. Czvitkovics azt reméli, tud még javítani a teljesítményén.


A DVSC-TEVA együttesébe egy év után visszatérő Czvitkovics Péter szombaton végigjátszotta a Diósgyőr elleni Ligakupa-mérkőzést, sőt szép gólt lőtt, amivel a DVSC egyenlített (és később nyert 5-2-re). Nem mellesleg a Loki közösségi oldalán a szurkolók őt választották a találkozó legjobbjának.

- Szerencsére jól sikerült az átvétel, jó vissza passzt kaptam, nem gondolkodtam, egyből ellőttem, jól sikerült eltalálnom – mondta a góljáról Czvitkovics Péter, majd értékelte saját teljesítményét. - Úgy érzem, a játékom kicsit még lassú, hiszen az utóbbi hónapokban kevés meccset játszottam és ez meglátszott rajtam. Örülök a gólomnak, de most még egy hatvanszázalékos Czvitkovics Pétert láthattak a szurkolók, bízom benne, ezen még tudok javítani és az önbizalmam is visszajön, ugyanis a meccs előtt kicsit izgultam, látták ezt rajtam a többiek is. A Diósgyőr ellen úgy terveztem, hogy hatvan percet játszom majd, ebből lett kilencven, úgyhogy a végére kicsit elfáradtam. Szeretném magam felépíteni. Belgiumba még visszautazom néhány ügyet elintézni, és ezzel le is zárom életemnek azt a korszakát.

forrás: dvsc.hu

Related

telefoci 1712579538555742753

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress