Hatos a döntőért birkózik!
https://negy7.blogspot.com/2012/08/hatos-dontoert-birkozik.html
A szabadfogású birkózók 74 kilogrammos mezőnyében induló Hatos Gábor két meccset is megnyert, elődöntős.
Pénteken a magyarok is bemutatkoztak a szabadfogású birkózók mezőnyében. Hatos Gábor a nap egyetlen magyar indulója, neki erőnyerőként nem kellett a selejtezőben szőnyegre lépnie. Mint ahogy ellenfelének, a kínai Zhan Chongyaónak sem.
A világ- és Európa-bajnok Hatos jól kezdte a mérkőzést, másfél percig csak fárasztotta ellenfelét, majd kétszer is levitte a földre, így 2-0-ra megnyerte az első menetet. Ahogy kezdte, úgy folytatta, a második etapban is a kínai mögé tudott kerülni egy pontért.
Hatos nem változtatott a jól bevált recepten, újra ellenfele mögé került, majd a földre vitte, így elhúzott 2-0-ra. A kínai nem tudott újítani, a magyar fiú pedig remekül kibekkelte a végéig, így továbbjutott a negyeddöntőbe.
Negyeddöntő:
Moszkvai születésű kazah volt Hatos következő ellenfele, Abdulhakim Sapijev honfitársunkhoz hasonlóan 2010-ben világbajnoki bronznak örülhetett. Hatos nagyon fogadkozott a mérkőzés előtt, ugyanis legutóbb 0-0-át birkóztak egymással, a magyar most át akart gázolni riválisán.
Eleinte nem találtak egymáson fogást a riválisok, az iram ugyanakkor nagy volt. Hatos volt az aktívabb, ám nem volt pontot érő akció egyik oldalon sem, így golyóhúzásra került sor. Hatosnak kedvezett a szerencse, kivitte ellenfelét a szőnyegről, így 1-0-ra nyerte az első két percet.
A második menetben is kiegyenlített csata folyt, azonban Hatos 29 másodperccel a játékrész vége előtt kitessékelte ellenfelét a szőnyegről, így bejutott az elődöntőbe! Az ellenfél az irániak vb-ezüstérmese, Szaed Gudarzi lesz.

forrás: sport24.hu