Győzelme már van, védekezése nincs a férfiválogatottunknak
https://negy7.blogspot.com/2012/08/gyozelme-mar-van-vedekezese-nincs.html
A magyar férfi vízilabda-válogatott (nagyon) rossz védekezéssel, ugyanakkor látványos támadójátékkal 17–15-re legyőzte Romániát az olimpiai tornán, így két vereség után megszerezte első győzelmét.
1. NEGYED
Kádár Kálmán révén meglepetésre a románok szerezték a találkozó első gólját. Kásás Tamás azonban egyből válaszolt. 1–1
A folytatásban már magára talált a magyar csapat: Biros Péter és Hosnyánszky Norbert gólja után megnyugodhattunk, no de nem sokáig. A románok ugyanis nem törtek meg, és két gyors góllal egyenlítettek. 3–3
Sajnos a románoktól kapott gyors három gól továbbra is azt jelezte, hogy a magyar válogatott védekezésével még mindig nincs minden rendben. Mindenesetre elöl azért a románok ellen hasítunk rendesen: ezt jelzi Madaras Norbert két gólja. A balkezes klasszis az elsőt emberelőnyből, a másodikat egy lefordulás után szerezte. 5–3
Egy gólt azért még benyeltünk a negyed vége előtt, így egygólos előnnyel vonulhattunk az első negyedre. 5–4
2. NEGYED
Madaras Norbertnek alig volt épkézláb lövése az első két mérkőzésen, most azonban megszórja a románokat. A negyed elején ismét ő volt fórból eredményes: a rövid idő alatt szerzett harmadik gólja remélhetőleg önbizalmat ad neki a folytatáshoz. A románok azonban nem akarna leszakadni, Alexandru Ghiban szerzett újabb gólt. 6–5
És egyenlítettek... Kádár a gólszerző. 6–6
Kiss Gergely a negyed közepén megszerezte első gólját a mérkőzésen, de kettővel csak nem tudtunk elmenni ezután sem. Andrei Busila megpattanó lövéssel egalizált, majd Hosnyánszky bombájára szintén ő válaszolt. 8–8
Ami szép az szép: Szivós Márton lábbal vette fel a labdát, és húzta a román kapuba, de a szépségdíjas találat sem hatotta/törte meg a Kovács-legényeket, akik bevágták a kilencediket is. 9–9
Írhatnánk, hogy kritikán aluli a magyar csapat védekezése, de az igazság az, hogy nincs is védekezése...
3. NEGYED
Kissé szövevényes támadás és emberelőny végén Biros Péter minden dühét beleadott lövésébe, a labda a felső sarokban landolt, majd egy megúszás után Madaras góljával végre kettővel vezettünk. Azért, hogy ne legyünk túl boldogok nyilván kaptunk egy újabb gólt: Cosmin Radu addig szárította a labdát a levegőben, amíg Szécsi Zoltán alól teljesen kiesett a sámli, majd a rövidbe bombázott. 11–10
Úgy tűnt, a negyed közepére végre megnyugodhattunk – legalábbis, ami a mai meccset illeti: Szivós és Biros találata után először vezettünk végre három góllal. 13–10
Nicolae Diaconu azért csak meglőtte a tizenegyedik román gólt is, amire Varga Tamás ötösből tudott válaszolni. 14–11
4. NEGYED
Kiss Gergely egy távoli bombával az utolsó szakaszban is megszerezte az első magyar találatot, Diaconu azonban a másik oldalon szintén távolról válaszolt. 15–12
Ezen a meccsen ez jutott osztályrészül: nagyon nem tud ellépni a magyar csapat, mert a románok szépen kijátsszák magukból, amit tudnak. Hosnyánszky, majd a másik Norbert, Madaras találatára is érkezett válasz. 17–14
Még egy román gól maradt a végére... 17–15
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Románia 17–15 (5–4, 4–5, 5–2, 3–4)

forrás: NSO.hu