Drámai csatát nyert Fehérváron a Honvéd
https://negy7.blogspot.com/2012/08/dramai-csatat-nyert-fehervaron-honved.html
A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a Videoton vendégeként az OTP Bank Ligában. A védő Ivan Lovric Kemenes kiállítása után büntetőt védett a 93. percben. A fővárosiak hibátlan mérleggel vezetik a bajnokságot.
A Videoton csütörtökön fantasztikus eredményt ért el Belgiumban,a székesfehérváriak ugyanis a hazai 1-0 után Gentben 3-0-ra verték a KAA-t az Európa Ligában, így bejutottak a másodikszámú európai kupasorozat fináléjába. Vasárnap azonban már újabb komoly feladat várt a piros-kékekre, ugyanis a bajnokságban eddig hibátlan, rivális Budapest Honvéd látogatott a Sóstói Stadionba.
A Vidi lendületesen kezdett, Paulo Sousa legénysége már az első percekben meg akarta lepni a fővárosi gárdát, ám a rohamok nem jártak sikerrel. Marco Rossi fiai pontosabbak voltak, ugyanis a Honvéd első valamirevaló helyzetét értékesítette, Délczeg kiugratása után Zivanovic maradt üresen és a hosszú alsóba gurított (0-1).
A bekapott gól láthatóan megfogta a Videotont, amely ugyan dominált a továbbiakban is, azonban veszélyes akciót nem vezetett, így a szünetig nem tudott egyenlíteni.
A második félidőben is a hazaiaknál volt többet a labda, ám a Honvéd kontrái is ígéretesek voltak, sőt, ha Délczeg kicsit jobban rúg a labdába az 53. percben, akár kettővel is elhúzhatott volna a budapesti klub. Szűk tíz minutummal később is a Honvéd járt közel a gólhoz, Diaby pöcijét azonban védte a kapujából jó ütemben kimozduló Bozovic. Idő közben Paulo Sousát elküldték a fehérvári kispadtól.
A 75. percben újra Bozovic pillanatai következtek, egy szöglet után védett hatalmasat a montenegrói kapus, Ignatovic fejesét ütötte ki. A túloldalon Brachi lőtt mellé egy szabadrúgást ígéretes helyzetből, majd Mitrovic lövése ment a felső léc fölé.
A 88. percben Torghelle kihagyott egy óriási ziccert (a fehérváriak kezezést reklamáltak), majd a 92. percben kiharcolt egy büntetőt, Kemenes kapus második sárga lappal a kiállítás sorsára jutott, ráadásul már nem cserélhetett többet a Honvéd. Lovric vállalta magára a hálóőr szerepét és kivédte Nikolic próbálkozását, majd Faggyas lőtt mellé egy kontra végén a túloldalon. A vége 0-1 maradt, a Budapest Honvéd hibátlan maradt és vezeti a bajnokságot. A Videoton négy ponttal áll.
OTP Bank Liga, 3. forduló
Videoton - Budapest Honvéd 0-1 (0-1)
Gólszerző: Zivanovic (11.)

forrás: sport24.hu