A Veszprém a hajrában bukta el a döntőt a német sztárgárda ellen

A döntő legnagyobb részében vezetett, ám az utolsó percekben kiengedte kezéből a győzelmet a Veszprém a Füchse Berlin ellen az EVFH-kupa döntőjében, így végül a 2. helyen végzett a németországi tornán.



Fazekas, Chema, Sulic, Nagy, Oneto, Perez, Ugalde összeállításban kezdett a Veszprém, és miután Iváncsik Tamás sorban értékesítette a heteseket, így a 15. percben két góllal vezettek (7:5).

A következő 15 perc első részében az MKB növelte előnyét, három góllal is vezettek, de az utolsó percben sikerült visszazárkózniuk a németeknek két gólra (14:12). Ebben a periódusban folyamatosan váltogatták a veszprémiek a védekezési formákat és a tegnapihoz hasonlóan minden mezőnyjátékos már az első félidőben pályára lépett.

A második félidőben az első 7-8 percben továbbra is a magyar csapat uralta a meccset (17:14), de ezután a Rókák folyamatosan felzárkóztak és a 45. percben átvették a vezetést (19:20). A hajrában rendkívüli izgalmak következtek, folyamatosan vették el egymástól a vezetést a csapatok, végül a Berlin volt szerencsésebb az utolsó percben. Sajnos a második félidőben Iváncsikék nem koncentráltak eléggé, ezt mutatja a 3 kihagyott hetes is, de bőven van még idő javítani az igazi megmérettetésig.

EVFH-kupa


Döntő:
MKB VESZPRÉM-FÜCHSE BERLIN 24-25 (16-13)

forrás: mkbveszprem.eu

Related

MKB Veszprém 165368573484596470

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress