A szerbek várják Douchev-Janicsot, aki tagadta, hogy megy

Sajtóértesülések szerint könnyen lehet, hogy Douchev-Janics Natasa a jövőben szerb színekben versenyez majd. A Magyar Szó internetes oldalának cikke szerint a Szerbiai Olimpiai Bizottság már tárgyal a londoni olimpián egy ezüst- és egy bronzérmet szerző kajakossal – erről Dragan Plavszics szerb edző számolt be.



„A Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natasával, s véleményem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük – mondta Plavszics a szerbiai rádió és televízió vendégeként, hozzátéve: a témával kapcsolatban jobb lenne, ha Divac – aki a helyszínen tekintette meg az olimpia kajakszámának 200 méteres döntőit – nyilatkozna, mivel ő ebben az illetékes.

„Azzal tisztában vagyunk, hogy a jugoszlávok, illetve a szerbek nagyon megbánták már, hogy annak idején hagyták egyáltalán elmenni – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Storcz Botond felnőttkapitány. – Arról viszont, hogy ez ügyben most bármiféle konkrét lépéseket tettek volna a szerbek, arról a szövetségnek semmilyen információja nincs, minket egyik fél sem keresett meg. Kapitányként nagyon nem örülnék neki, ha Natasa hat olimpiai érem birtokosaként itt hagyna bennünket.”

A sportági szabályok az országváltás kapcsán igen szerteágazóak, hiszen más vonatozik a vb-re, mint az olimpiára, és egészen más, ha valaki kettős állampolgár. A vb-indulásnak speciel utóbbi nem is feltétele, elég a jóváhagyott kikérő...

A kajakosnő Gerevich-ösztöndíjától a váltással elköszönne, kérdéses, hogy magyar szponzorai hogyan gondolkodnának reklámértékéről, viszont olimpiai életjáradéka független lenne a váltástól.

„Mint minden pletykának, ennek is van alapja – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csonka Gábor, a háromszoros olimpiai bajnok menedzsere. – Ennek speciel az, hogy az olimpiai kétszáz méteres döntőket követően, amikor Natasa megérkezett a mólóra, egy hatalmas árnyék vetődött fel mögötte, ez volt Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke (egykori kosárlabdázó – a szerk.), aki odament hozzá, és gratulált neki a bronzérméhez. A jelek szerint ennyi már elég is volt valakiknek, hogy többet, sokkal többet gondoljanak bele ebbe a történetbe. Végezetül annyit mondhatok erről az egészről: Natasában fel sem vetődött hasonló gondolat.”

Douchev-Janics Natasa a 2000-es olimpián még jugoszláv színekben indult, s negyedik lett, utána azonban – mivel nem kapta meg a jugoszláv államtól a megfelelő támogatást – úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja pályafutását.

A 30 éves bácskapalánkai születésű Janics eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett Magyarországnak az olimpiai játékokon, a világbajnokságokon pedig 22 érmet gyűjtött be, s 18-szor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

forrás: NSO.hu

Related

kajak-kenu 7114467816622896472

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress