Rászállnak a Red Bull-ra?
https://negy7.blogspot.com/2012/07/raszallnak-red-bull-ra.html
Újabb összeesküvés elméletek születnek a Red Bull Racing csapat körül, mely nem mással, mint a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) nézhet farkasszemet.
Az osztrák istálló nincs könnyű helyzetben.
Nem sokkal a verseny előtt komoly esély volt arra, hogy az FIA döntése alapján Sebastian Vettel és Mark Webber is a bokszutcából kezdje meg a 2012-es Német Nagydíjat, miután a szövetségnek komoly gyanúja volt azzal kapcsolatban, hogy a két autó motorprogramozása nem szabályos.
Az FIA gyorsan és precízen lefolytatta az ellenőrzést, melynek a végén kiderült, hogy a technikai szabályzatban rögzített pontok szerint a Red Bull nem vétett a szabályok ellen, de a szövetség egyértelművé tette, nem fogadja el a „bikák” magyarázatát és hamarosan tisztázni fogják a kérdést.
Ma a Technikai Munka Csoport Londonban fog ülésezni, és a csapatok a szövetséggel közösen átbeszélik a technikai szabályzat ezen pontját, hogy a jövőben az érintett területen ne lehessen kiskapukat találni.
A Der Spiegel lap tudósítója, Ralf Bach közben arról számolt be, hogy a paddockban terjedő elméletek szerint a „bikák” komoly támadásoknak lehetnek kitéve a folytatásban.
Az összesküvés elmélet szerint az FIA nem véletlenül tartott ellenőrzést a csapatnál, miután az továbbra sem hajlandó aláírni a költségek csökkentésére vonatkozó új szerződést.
A másik részről pedig azt mondják, hogy a McLaren panaszolta be a csapatot, de ezek egyelőre mind csak elméletek, és a paddockban terjedő pletykák.
Egy biztos, a Red Bull Racing német világbajnokát 20 másodperces időbüntetéssel sújtották a versenyt követően a Jenson Button (McLaren) elleni manőver miatt, ami talán túlságosan is keménynek hangozhat.
Sebastian Vettel a 2. hely helyett az 5. pozícióba szorult vissza, így fontos bajnoka pontokat bukván.

forrás: f1-live.hu