Babos mégis indulhat egyesben az olimpián

Babos Tímea a páros mellett egyesben is indulhat a július 27-én rajtoló londoni olimpia tenisztornáján - erről Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.



"Az osztrák Tamira Paszekkel kapcsolatos panaszunkat ugyan elutasította a nemzetközi szövetség, az ITF, ám a román Monica Niculescu visszalépése következtében Tímea a páros mellett egyesben is pályára léphet" - mondta az MTI-nek a főtitkár.

Az egyéni versenyben így két magyar szerepelhet a brit fővárosban, Szávay Ágnes - aki alanyi jogon tagja a mezőnynek - és Babos Tímea, párosban pedig a Szávay, Babos duó képviseli majd a magyar színeket.

Az MTSZ szerdán azt közölte, hogy fellebbez az ITF-nél, amiért a svájci Timea Bacsinszky helyén Babos Tímea helyett az osztrák Tamira Paszek indulhat egyesben a londoni játékok női tornáján. Azt a tiltakozást ugyan az osztrákok magyarázatára hivatkozva elutasította az ITF, de magyar szempontból mégis szerencsés fordulatot vettek az események, hiszen az első számú tartalék Babos ennek ellenére játékjoghoz jutott.

forrás: MTI

Related

Tenisz 6720451624492070386

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress