A Debrecen egy góllal kikapott Albániában

A Debrecen az albán Skenderbeu otthonában gyenge játékkal 1-0-ra kikapott a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első mérkőzésén.




Albán rohamokkal kezdődött a meccs, a Loki könnyedén kiállta, jöhettek a debreceni helyzetek. Sajnos azonban a veretlenül bajoki címet szerzett magyar csapat nem tudott az albán kapu közelébe keveredni.

Többek között azért nem, mert hátul is volt elég gondja neki, a Skenderbeu pár nyugodt perc után az előzetes esélylatolgatásokat felborítva újra meg újra rohamozott, a debreceni védelem pedig ezen a napon nem igazán találta önmagát, Novakovic kapus azonban megóvta csapatát a góltól.

Ez így ment a szünetig, abban bízhattunk, hogy jönnek a cserék és a Loki-lehetőségek. Ez nem következett be, a Skenderbeu ott folytatta, ahol abbahagyta. Sajnos a DVSC is, és a 65. percben Plaku megszerezte az albánok vezető gólját.

Nem sokkal utána Kondás Elemér behozta Ramost, akivel jóval stabilabb lett a középpálya, megakadtak az albán rohamok. Egyenlíteni nem sikerült, a Skenderbeu 1-0-ra legyőzte a Debrecent, a Lokinak lesz mit kielemeznie a nyíregyházi visszavágó előtt.

Mert a keddi fiaskó ellenére továbbra is a magyar bajnok bajnok a párharc esélyese, már csak be kell ezt bizonyítaniuk.

KF Skenderbeu–DVSC-TEVA 1-0 (0-0)
Gólszerző: Plaku (65.)

forrás: sport24.hu

Related

telefoci 3650939757481146830

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress