Sándor elintézte a Kecskemétet
https://negy7.blogspot.com/2012/05/sandor-elintezte-kecskemetet.html
A Videoton labdarúgócsapata Sándor György duplájának köszönhetően nyert 2-0-ra Kecskeméten, az OTP Bank Liga 27. fordulójában. Győzelmével a Videoton már a második a tabellán.
Gyönyörű napsütésben rendezték meg a Kecskemét és a Videoton élvonalbeli bajnokiját, melyen a vendég székesfehérváriaknál a kezdőben kapott helyet a 30. születésnapját ünneplő Torghelle Sándor.
Már igen korán, a 9. percben vezetést szerzett a címvédő, egy szép akció végén Sándor György kapta meg a labdát, a középpályás pedig a felső sarokba lőtt (0-1). Ezt követően kissé visszább esett a játék tempója, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, Bozovicnak például csak a 22. percben kellett először védenie, igaz akkor nagyot, Bertus 22-ről eresztett el egy bombát.
Bő félóra foci után megduplázhatta volna előnyét a Videoton, Mitrovic szabadrúgása azonban a kapufáról a mezőnybe vágódott vissza. A félidő végén kissé paprikássá vált a hangulat, ám a játékvezető lapok nélkül nyugtatta le a játékosokat.
A második felvonás eleje szép csendben csordogált, aztán a 72. percben egy szép en megkomponált szöglet végén a csereként beálló Gyurcsó tekert középre, Sándor pedig a hosszú felsőbe bólintott (0-2). Koszó révén ugyan szépíthetett volna a Kecskemét, azonban az ötösről fölé lőtt.
A további percekben már nem történt nagy változás (Tököli és Vinícius azért lökdösődött egy sort), a vége így 2-0-s vendégsiker lett, a Videoton pontszámban beérte a Győrt, sőt, jobb gólkülönbségének köszönhetően be is előzte az ETO-t. A Rába-partiak vasárnap este fogadják a Debrecent a 27. forduló rangadóján.
OTP Bank Liga, 27. forduló
Kecskeméti TE - Videoton FC 0-2 (0-1)
Gólszerző: Sándor (10., 72.)

Forrás: sport24.hu