Premier League: a Liverpool az első félidőben elintézte a Chelsea-t
https://negy7.blogspot.com/2012/05/premier-league-liverpool-az-elso.html
A Liverpool labdarúgócsapata három nappal azt követően, hogy 2–1-es vereséget szenvedett a Chelsea-től az angol FA-kupa döntőjében, hazai pályán 4–1-re legyőzte londoni riválisát a Premier League 37. fordulójának mérkőzésén. A Pool a 8. helyen áll a tabellán, a Chelsea továbbra is a 6.
Rövid időn belül másodszor találkozott az angol labdarúgás két nagyágyúja, hiszen a hétvégén az FA-kupa döntőjében éppen a Liverpool és a Chelsea lépett pályára, akkor Londonban.
A kupát elhódította a londoni csapat, most viszont a bajnokságban a középmezőnyhöz tartozó liverpooliak alaposan kitömték a 6. helyen álló, ugyanakkor Bajnokok Ligája-döntőre készülő Di Matteo-csapatot.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vendégek tartalékosan léptek pályára, nem volt a kezdőben Cech, Mata, Lampard és Drogba sem. A kapuban Turnbull kezdett, a balszélen Bertrand, a hazaiak viszont Gerrard kivételével (még mindig sérült a karmester) erős csapattal álltak ki.
A Chelsea-nak gyakorlatilag semmi köze nem volt az első félidőhöz, igaz, Sturridge egy alkalommal megkínálta egy lövéssel Reinát, Fernando Torres pedig elképesztő nagy gólt lőhetett volna kiszorított helyzetből, de csak a kapufát találta el a 35. percben (így tett korábban Ivanovic is egy fejest követően).
Akkor már 3-0-ra vezetett a Pool, előbb Suarez egy egyéni akciót követően középre adott és Essien csak beleérni tudott a labdába (öngól), majd a 25. percben Maxi Rodriguez labdájára Henderson csapott le (Terry elcsúszott a térfél közepén), és ki is lőtte az egyébként megfelelően védő Turnbull kapuját (2-0). A 30. percben egy szöglet után a dán Daniel Agger ébredt, és megszerezte a harmadik hazai találatot.
Sőt, az első félidő hosszabbításában négy is lehetett volna az előny: Ivanovic hasba könyökölte Carrolt, sárga lapott kapott, és 11-es következett a hazaiaknak: Downing a kapufára lőtte a büntetőt.
A második félidőben egy halvány remény felcsillant a vendégeknek Ramires góljánál, de Turnbull nagy hibája után már nem volt kegyelem: rosszul rúgott ki egy hazaadást, amire Shelvey lecsapott és az üres kapuba lőtt. A szezon legsúlyosabb bajnoki vereségét szenvedte el a Chelsea egy "kissé" edzőmeccs szagú találkozón.
Liverpool–Chelsea 4–1 (Essien 19. – öngól, Henderson 25., Agger 29., Shelvey 61., ill. Ramires 50.)

Forrás: NSO.hu