Floyd Mayweather vs. Miguel Cotto, vasárnap hajnalban a Sport1-en!

Ismét szorítóba lép napjaink egyik legjobb ökölvívója, Floyd Mayweather Jr., aki ezúttal - pályafutása során immár második alkalommal - nagyváltósúlyban próbál világbajnoki címet szerezni.


Mayweathernek a cél eléréséhez valószínűleg rögös út vezet majd, hiszen ellenfele a jelenlegi WBA nagyváltósúlyú bajnok Miguel Cotto lesz, aki korábban már kisváltó-, és váltósúlyban is felülhetett egy-egy szervezet trónusára. Hogy mégis mennyire lesz Mayweathernek rögös útja, illetve, hogy vajon Cottonak sikerül-e azt az impozáns nullát kitörölni riválisa mérlegéből, vagy arra a sorsra jut, mint a 35 éves amerikai eddigi összes riválisa, természetesen csak a tett helyszínén derül ki, de szerkesztőségünk addig is megpróbálja kikörvonalazni a várható eseményeket.


Greg: "Talán nem kell mondani, hogy egy taktikus, feszült mérkőzés várható a két klasszis között. Úgy gondolom, Cotto valami ahhoz hasonló taktikával lehetne eredményes, amit Antonio Tarver alkalmazott a Roy Jones Jr. elleni első mérkőzésén, vagyis feszes fedezék mögött folyamatosan ragadni rá, néha gyors jabekkel ugrasztgatni, és rákényszeríteni Mayweathert, hogy át kelljen vennie az agresszor szerepet, ami ugye elég szokatlan a számára. És mikor Mayweather átmegy támadásba, közbeverni (ahogy pl. Mosley-nak is sikerült), beszorítani a kötelekhez, és főleg testen - ebben Cotto nagymester - kőkeményen megszórni, ami idővel megteszi a hatását és lelassítja az ellenfelet. Ami Mayweathert illeti, most nagyon motiváltnak tűnik, sokkal jobban, mint az elmúlt három mérkőzése esetén, valószínűleg olyan teljesítménnyel akar előrukkolni, hogy mindenki számára bebizonyítsa, jogosan diktálja a feltételeket egy esetleges Manny Pacquiao elleni összecsapást illetően. Ennek megfelelően egy én egy támadó felfogású Floyd Mayweathert várok, aki kb. olyan szellemben bunyózik, mint anno Arturo Gatti ellen, ezzel alaposan meglepve és összezavarva Cottot. A puerto-ricoi valószínűleg megpróbál majd nyugodt maradni, de nem igazán fog tudni mit kezdeni Mayweather sebességével és technikájával, néha meg tudja majd sorozni a köteleknél az ellenfelét, de a meglehetősen hiányos védekezése miatt igen sok találatot fog beszedni, a meccs közepe felé szokás szerint felreped majd, a 10. menetre pedig annyira rongyokban lesznek a szemöldökei, hogy a ringorvos leállításra javasolja a találkozót és kihirdeti Mayweather TKO győzelmét".

Boros Tamás, Golyo: "Mikor az ember leül egy Mayweather meccset nézni, akkor már jó ideje nem az foglalkoztatja, hogy megnyeri-e Floyd a meccset, hanem az, hogy hogyan oldja meg a kötelezőt. Ez a párosítás sem lesz kivétel. Adott egy remek, klasszis szintet képviselő bunyós Cotto személyében, akivel szemben ott áll egy korszakos zseni. Elméletben Cotto akár fel is adhatja a leckét Mayweathernek ha hozza a rakkolós, "levadászós" formáját. A gyakorlatban -szerintem- a puerto ricoi nem fogja tudni tartósan nyomás alatt tartani ellenfelét, ehhez Floyd túlságosan is jó taktikus. Érdekesség, hogy a Cottonál sokkal képzetlenebb, egyszerűbben bunyózó pressure fighterek stílusa adott esetben több gondot okozhatna Mayweathenek, mint Miguel higgadt, kalkulált kombinációi. A mérkőzés elején Cottonal lehetnek pillanatai, már csak azért is, mert az óvatos Mayweather ezeket a meneteket használja ki, hogy kipuhatolja ellenfele gyengéit. A meccs közepére Cotto kifogy majd az ötletekből és az egyre komolyabb fölényben bunyózó Floyd ütései nyomán a puerto ricoi papír vékonyságú bőre több helyen ki fog nyílni. Érzésem szerint a 9-10 menetek környékén a bíró le fogja állítani a meccset és kihirdeti Mayweather TKO győzelmét."

Prof: "Igazán nem lehet okunk panaszra, hisz ez a párosítás nem holmi felhízlalt rekordú bunyós látszatizgalmakat ígérő mérkőzését jelenti, hanem két, önmagában is elismert, kvalifikált bajnok áll majd szemben egymással. Természetesen a distinkciókat illik megtenni, hisz Mayweather zsenialitását nehéz elvitatni, habár a p4p No. 1. helyéről azért a Pacman-hívők nem akarnak hallani...Tehát Cotto a kétségtelen erényei, sikerei és elhivatottsága ellenére sem áll azon a szinten, ahová Floyd a született tehetsége és a vele kapcsolatban gyakran elfeledett szorgalma révén eljutott. Ami most egyedül Cotto malmára hajthatja a vizet, az Mayweather kora, hisz nagyon sok klasszisnál látható, hogy a reflexek kopnak meg elsőként, a gyorsaság illan el leginkább. Ha ezekre épül az illető boksza, akkor bizony bajban lehet jóval 30 felett, lásd Roy Jones Jr, avagy jelen gála másik meccsének résztvevője, Mosley példáját. Összességében azonban nem osztom azok nézetét, akik az utóbbi két Floyd-meccs kapcsán már szinte leírják az amerikait, mondván: lassult, darabosabb és kevésbé éles a ringben. Egyrészt mihez képest állítjuk ezt (netán a 25 éves Floydhoz viszonyítunk?), másrészt pragmatikusan elég csak annyit kérdeznünk: jelen állapotában ki tudja-e valaki használni Floyd ún. gyengeségeit? Cotto új stílusa, a tudatos, kontrollált, megtervezett kombinációk paradox módon segíthetik Mayweathert, hiszen egy "őszinte", 2002-es Castillo-féle harcmodor talán nagyobb esélyt nyújthatna, bár anno Hatton is ezt hitte, aztán mi lett a vége... Most a valószínű forgatókönyv szerint May a kezdeti menetekben figyel, tanulmányozza Cotto stílusát, majd adaptálódik a kellő mértékben, egyre tisztábban és élesebben talál, miközben Cotto nem adja meg magát, de nem tud dominálni. A végén csak az marad a kérdés, hogy idő előtt elfogy-e Cotto, amit azonban nem a rossz erőnléte vagy KO-értékű találat okozhat, sokkal inkább a sérülékenysége. Mégis, ez túl evidens, ennek nem így kellene történnie! May legyen offenzív, irányítson, Cotto viszont kerüljön közel, és vegye elő az egykor védjegyének számító testütéseket! Látványos és izgalmas mérkőzést a népnek, ne 12 menet egyoldalú oktatást! : - ) A tippem mégis Floyd WP, 117:110 arányban, egy Cotto-rászámolással."

Erwin: "Egyértelműen Mayweathert tartom a mérkőzés favoritjának, bár valami megmagyarázhatatlan hátsó gondolat napok óta azt súgja, hogy hatalmas meglepetéssel fog zárulni a mérkőzés… Sokan és sokszor leírták már, hogy milyen taktikával lehet(ne) megverni Mayweathert, és anno Castillo meg is mutatta (csak éppen a pontozók máshogy gondolták…), hogy az agresszív letámadással zavarba lehet hozni Floydot. Cotto elvileg rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyekkel meg lehetne fogni Mayweathert, de a Margarito elleni fiaskója óta valami kiveszett a puerto ricói bunyójából. Véleményem szerint Cotto győzelméhez önmagában kevés lesz az, ha jó formában és működő taktikával lép ringbe, és a meglepetéshez az is kell, hogy Mayweather hirtelen kiégjen és/vagy mentálisan szétessen. Tippem szerint Cotto a kezdeti menetekben megpróbál rátapadni Mayweatherre, és testütésekkel igyekszik majd lelassítani, de ez csak ideig-óráig fog működni és végül (az első mondatomban említett megérzésemnek ellent mondva) Mayweather pontozással behúzza a győzelmet."

A mérkőzést magyar idő szerint vasárnap hajnali 3-kor közvetíti a Sport1 (ismétlés vasárnap 13:00-kor a Sport2-n, 19:00-kor a Sport1-en).

Forrás. profiboksz.hu

Related

közvetítések 2395234751265019366

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress