Indycar: Power és a Chevrolet megállíthatatlan volt Brazíliában

A Team Penske és a Chevrolet zsinórban negyedik, Will Power pedig harmadik versenyét nyerte vasárnap a Sao Paulo Indy 300-on Brazíliában, az IndyCar szezon negyedik versenyén. Az ausztrál versenyző emellett saját mesterhármasát is összehozta, hiszen 2010 és 2011 után a harmadik brazil versenyt is behúzta. A győzelemhez ezúttal a lehengerlő teljesítmény mellett üzemanyag spórolás és jó pit stratégia is kellett. És a nagy rivális Ganassi csapat újabb betlije - minden fronton.


Powerre az egyetlen komoly fenyegetést Scott Dixon jelentette, aki az 56-63. kör között még az élen is állt, de miután rutinszerűen hamarabb ment ki tankolni, mint Power, a végén náluk három kiállás lett, míg az ausztrálnál maradt kettő, vagyis a verseny végéhez közeledve Dixonnak még ki kellett menni egy rövidet tankolni, hogy végig tudja autózni a 75 kört.

Power ekkor, a 63. körben, sárga zászló alatt vette vissza a vezetést és az Andretti Autosportos Ryan Hunter-Reay előtt biztonságos távolságot tartva ért célba, miután az 1-es és 2-es kanyarban történt tömegbaleset miatt a verseny vége egy négykörös sprintfutammá változott.

A többiekre nézve a legijesztőbb tény, hogy Power folyamatosan tudott spórolni az üzemanyagával, miközben még így is el tudott lépni üldözőjétől - bárki is volt az.

"Ryan nagyon nagyot rajtolt, marhára össze kellett szednem magam" - mondta Power. "Minden elismerésem a Verizonos srácoknak, a Penske-nek és a Chevroletnak. Háromból három. Nagyszerű verseny volt, nagyszerű stratégiával.

"Úgy alakult, hogy rajtam kívül Ryan is két kiállásos stratégiával ment. Takumában nem voltam biztos, csak annyit tudtam, hogy ez fog ma működni, ezért mindkettőnknek úgy kell spórolni az üzemanyaggal, hogy azért a megfelelő sebességet is tartanunk kellett. Ha megnézzük, akkor ez egy jól sikerült nap volt, nem hibáztunk."

Hunter-Reaynek nem volt meg a sebessége ahhoz, hogy megszorítsa Powert, de majdnem olyan boldog volt, mint a verseny győztese, hiszen ismét dobogóra állhatott.

"Nagyon megszorongattam a külső íven" - mesélte az amerikai a 71. körben történt rajtról. "Izgalmas volt. Nagyon örülök az Andrettis srácok miatt. Négy versenyből háromszor dobogót értünk el, rendkívül boldog vagyok."

Takuma Sato - aki a szombati motorcseréje miatt tíz rajthelyes büntetést kapott és csak a 25. helyről rajtolhatott - fantasztikusan versenyzett és megszerezte első IndyCar dobogóját - valószínűleg a tervezettnél egy versennyel később, miután két héttel ezelőtt Long Beach-ben a most előtte végzett Hunter-Reay az utolsó körben ütötte ki a versenyből a harmadik helyért folyó csata hevében. Ezt a harmadik helyet pedig az utolsó rajtnál, Dario Franchitti merész megelőzésével érte el.

"Ott volt a lehetőség, hogy előrébb lépjek" - mondta Sato az 1-es kanyarban végrehajtott manőveréről. "Ezért bevágtam mellé. A Rahal Letterman Lanigan csapat fantasztikus munkát végzett. Az első három versenyt be sem tudtuk fejezni... most meg... ez fantasztikus!"

Helio Castronevesnek zűrös napja volt, a 18. helyről rajtolt, hol előrébb, hol hátrébb haladt a mezőnyben, de a végén ott volt elöl és Franchittit is megelőzve negyedik lett.

"Egyáltalán nem vagyok elkeseredve" - mondta Helio, aki ezúttal hazai közönség előtt versenyzett. "Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel."

Franchitti versenye is elég hektikusan alakult, pedig az elején úgy nézett ki, hogy a második helyről rajtolva esetleg komoly nyomást gyakorolhat majd Powerre. Az ausztrál mindenesetre már az első körökben kezdett ellépni tőle, a 8. körre egy másodperc fölé tornázta előnyét a skóttal szemben. Míg az élen viszonylag nyugodtan haladtak egymás mögött Power, Franchitti és Dixon, hátrább ádáz csata dúlt a pozíciókért: Tony Kanaan csapattársát, Rubens Barrichellót előzte, Graham Rahal pedig Josef Newgardennel pofozkodott a negyedik helyért.

Castroneves volt az első, aki a 9. körben kiment tankolni és hamar követte őt Simon Pagenaud és Takuma Sato is a 10. körben. Kanaan közben már egykori Andretti Autosportos csapattársát, Marco Andrettit is megelőzte és feljött a 10. helyre. Sato kerékcseréje és tankolása nem sikerült egyébként túl jól, túllépte a megengedett 50 mph-s sebességet és áthajtásos büntetést kapott.

Franchitti hátránya a 19. körre már 3,6 mp-re nőtt Powerrel szemben és ekkor már sorban történtek a tankolások és kerékcserék. Franchitti a 20., Power a 22. körben ment ki, közben Ryan Briscoe falnak ment a 10-es kanyarban és belengették a verseny első sárga zászlóját is.

A takarítás utáni rajtnál Mike Conway elintézte Franchitti versenyét: az 1-es kanyarban az AJ Foyt Racinges telibe kapta hátulról és kiforgatta Dariót, akit a többiek ugyan szerencsésen elkerültek, de így is lefulladva ott ragadt a sikánban. A biztonsági csapat gyors munkájának köszönhetően körveszteség nélkül vissza tudott állni a versenybe, az autója nem sérült meg. Az új rajthoz viszont 20 hely veszteséggel a 22. helyre sorakozott fel. Összeszedett és kemény versenyzéssel így is felért a dobogóig és csak az utolsó rajtnál dobott el pár helyet.

"Az autónk nagyon gyors volt ma" - értékelt Franchitti. "Nem tudunk annyi üzemanyagot spórolni, mint a Chevyk, de azért nem vészes a dolog. Sajnos annál a rajtnál nekem jöttek, ez pedig visszavetett. Az ötödik hely így nem rossz, de ma sokkal több volt bennünk.

Franchitti kiforgatása után is történt még több ütközés a versenyen: az új rajtnál Simona de Silvestro forgatta meg Newgardent, aki így le is bontotta az autóját a 3-as kanyar betonfalán, véget vetve egy ismét nagyon ígéretesen kezdődő versenyének. Charlie Kimball és James Jakes nem tudták őt elkerülni, így az ő autójuk is javításra szorult.

Később, a 63. körben ismét Newgardent találta meg a balszerencse, ezúttal ő hibázott és a falnak csúszott, közben a pálya másik részén Ana Beatriz forgatta ki Ed Carpentert. A két lefulladt autó miatt újabb sárga zászlós szakasz következett.

Az újraindulásra a 67. körben került sor, de az 1-es és 2-es kanyarban ismét elszabadultak az indulatok: itt most Andretti húzta meg a ravaszt és nyolc autós tömegbalesetet hozott össze. Andretti ugyanis felnyomta Conwayt a falra, és az így képződött torlaszt sokan többen nem tudták elkerülni: Dixon, Pagenaud, Kanaan, Rahal és Beatriz sem.

A Chevy 1-2-4-6-7-9-10. helyével azok a találgatások, miszerint most már a Hondánál van a jogosulatlan előny a turbócsere miatt, eddig nem tűnnek megalapozottnak. Legalábbis itt Brazíliában ez nem jött be.

Dixon három kiállásos taktikája, ill. Conway akciója Franchittivel szemben nyilvánvalóan hozzájárult a Honda viszonylagos sikertelenségéhez. Sato ugyan fantasztikusan versenyzett és harmadik lett, de esélye sem volt befogni a Cheveroletvel száguldó Power.

A Chevy tehát tökéletesen zárta az első negyedévet és hogy vajon folytatódni fog-e ez a sikersorozat Indianapolisban, a széria legrangosabb versenyén, hamarosan kiderül. Mindenesetre az első edzésekre már május 12-én sor kerül, amivel kezdetét veszi a két hetes felkészülés a 96. Indianapolis 500-ra.



Sao Paulo, a verseny végeredménye

Poz Versenyző Csapat Motor Hátrány
1. Will Power Team Penske Chevrolet 2:08:18.2816
2. Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Chevrolet + 0.9045
3. Takuma Sato RLL Racing Honda + 2.3905
4. Helio Castroneves Team Penske Chevrolet + 4.5489
5. Dario Franchitti Target Chip Ganassi Racing Honda + 5.1722
6. James Hinchcliffe Andretti Autosport Chevrolet + 6.2615
7. JR Hildebrand Panther Racing Chevrolet + 8.3764
8. Charlie Kimball Chip Ganassi Racing Honda + 8.5905
9. EJ Viso KV Racing Technology Chevrolet + 10.3449
10. Rubens Barrichello KV Racing Technology Chevrolet + 10.8477
11. Oriol Servia Lotus DRR Lotus + 24.4771
12. Simon Pagenaud Schmidt Hamilton Racing Honda + 1 kör
13. Tony Kanaan KV Racing Technology Chevrolet + 1 kör
14. Marco Andretti Andretti Autosport Chevrolet + 1 kör
15. James Jakes Dale Coyne Racing Honda + 1 kör
16. Graham Rahal Chip Ganassi Racing Honda + 1 kör
17. Scott Dixon Target Chip Ganassi Racing Honda + 1 kör
18. Sebastien Bourdais Lotus Dragon Racing Lotus + 1 kör
19. Mike Conway AJ Foyt Racing Honda + 2 kör
20. Ana Beatriz Andretti Autosport Chevrolet + 2 kör
21. Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Chevrolet + 3 kör
22. Justin Wilson Dale Coyne Racing Honda műszaki hiba
23. Josef Newgarden Sarah Fisher Hartman Racing Honda baleset
24. Simona de Silvestro Lotus HVM Racing Lotus baleset
25. Ryan Briscoe Team Penske Chevrolet baleset
26. Katherine Legge Lotus Dragon Racing Lotus baleset

Forrás: irace.hu

Related

INDYCAR 9123915794110660757

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress