Hamlin nyert Kansasban
https://negy7.blogspot.com/2012/04/hamlin-nyert-kansasben.html
Denny Hamlin 31 körrel a vége előtt vette át a vezetést a NASCAR Sprint Kupa 2012-es szezonjának nyolcadik pontszerző versenyén, és a leintésig nem is engedte ki a kezéből az első helyet, így megszerezte idei második futamgyőzelmét.
Társaságot kapott Tony Stewart, aki egészen a kansasi STP 400-as oválpályás futam leintéséig egyedüliként mondhatta el magáról, hogy duplázni tudott a 2012-es szezonban. Az amerikai klasszishoz honfitársa, az 1980-ban született Denny Hamlin csatlakozott, aki az idény nyolcadik, 267 körös versenyén 31 körrel a vége előtt előzte meg a szintén Toyotával versenyző, egyszeres futamgyőztes Martin Truex-t, aki 173 körön keresztül birtokolta az első helyet.
Érdekességként jegyezzük meg, hogy a Kansas Speedway-en eddig megrendezett 13 megmérettetés során kilencedik alkalommal fordult elő, hogy nem az a pilóta lett a győztes, aki a legtöbb körön át vezetett. A 11-es rajtszámmal szereplő Hamlin egyébként pályafutása 19. győzelmét aratta a legjobbak között, és összesen 47 pontot gyűjtött. Összetettben továbbra is szezon három harmadik helyezéssel kezdő Greg Biffle áll az első helyen 312 egységgel.
A szezon kilencedik futamát vasárnapra virradóra, éjjel 1 óra 30 perctől élőben láthatják majd, a SportKlubon!
Forrás: sportklubtv.hu