Rickard Rydell két év után visszatér a WTCC-be

Szerdán hivatalossá vált, hogy Rickard Rydell két év távollét után visszatér a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyébe, ahol korábban több teljes szezont is futott, és összesen 5 futamgyőzelmet, 24 dobogós helyezést és 4 pole pozíciót szerzett.

Ugyanakkor nagy valószínűséggel nem teljes visszatérésről van szó, mivel a Chevrolet Motorsport Sweden egyelőre csak a monzai szezonnyitón tervezi a rajthoz állást, és máskülönben a skandináv túraautó-bajnokságra (STCC) koncentrál majd, ahol Rydell idén a címvédésért száll harcba a trónkövetelőkkel.

Rickard Rydell igazi „régi motorosnak” számít a WTCC-ben, hiszen már a sorozat 2005-ös indulásakor is a mezőnyt erősítette, és csaknem minden évben (2005, 2007, 2008, 2009) nyert legalább egy futamot a világbajnokságon, amikor rajthoz állt. A 44 éves pilóta idén bő két évnyi távollét után tér vissza a monzai futam erejéig a WTCC-be, és az STCC regnáló bajnokaként már puszta jelenlétével is mindenképp emelni fogja az esemény rangját.  

„Igazi élmény lesz visszatérni a WTCC-be, pláne így, hogy ezt egy svéd csapattal tehetem meg”- idézi Rydellt a Touring Car Times. „Monza a hosszú egyeneseivel és kemény féktávjaival teljesen elüt az összes pályától, amiken az STCC-ben megyünk, és ez a világ egyik leggyorsabb versenypályája, ezért igazán jó mókának ígérkezik számunkra ez a verseny a Chevrolet Motorsport Swedennel. A célunk az idei évre, hogy megvédjük a tavaly az STCC-ben megszerzett bajnoki címünket, és a WTCC idénynyitója tökéletes terep lehet arra, hogy a lehető legjobban felvegyük a ritmust erre az új szezonra”- tette hozzá a rutinos svéd pilóta, aki tehát egyfajta tétnélküli bemelegítésként tekint a monzai WTCC-hétvégére.

A csapatfőnök, Nicklas Karlsson is hasonlóan vélekedik erről. „A monzai WTCC-futam nagy kihívás lesz számunkra, de úgy érezzük, készen állunk, és úgy tekintünk erre, mint a tökéletes ruhapróbára a soron következő STCC-szezon előtt. A Chevrolet Motorsport Sweden nagyon jó irányba fejlődött az elmúlt néhány évben, és ez most egy újabb pozitív előrelépés lehet számunkra. Az STCC-ben szerzett tapasztalatainknak köszönhetően a csapatunk most felkészültebb, mint bármely eddigi WTCC-s fellépésünk alkalmával volt, és immár készen állunk arra, hogy a világ legjobbjai ellen is megmérettessünk”- fogalmazott Karlsson.

A Chevrolet Motorsport Sweden Monzában egy 2011-es specifikációjú, 1,6 literes turbómotorral felszerelt Chevrolet Cruze-zal áll majd rajthoz, ám a jelenlegi tervek szerint több WTCC-futamon idén már nem indulnak, és minden erejükkel az STCC-s címvédésre fognak koncentrálni. Persze Rydell egy különösen kiugró monzai eredménnyel nyilván alaposan átírhatná csapata idei terveit és céljait.
forrás: p1race.hu

Related

WTCC 1621629313753789383

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress