Bamboo Engineering bejáratta versenyautóit
https://negy7.blogspot.com/2012/03/bamboo-engineering-bejaratta.html
Egy héttel a 2012-es idényrajt előtt a Bamboo Engineering bejáratta versenyautóit Nagy-Britanniában. A két Chevrolet-ről most jelentek meg az első fotók, hiszen korábban csak grafikákat tettek közzé róluk.
forrás: p1race.hu / írta: Csapi Gábor
A Bamboo Engineering két Chevrolet-t indít az idei bajnokságban, és mivel mindkét Cruze 1,6T a gyári csapat által is használt legújabb fejlesztésű modell lesz, a privátok versenyében rögtön az esélyesek közé léptek, még akkor is, ha két fiatal, egyelőre „WTCC-szűz” pilóta, Alex MacDowall és Pasquale di Sabatino vezeti majd autóikat.
A brit és az olasz pilóta pénteken próbálhatta ki először élesben új versenygépét, amikor a csapat az angliai Rockinghamban tesztelt. Az új felállás mellett az új dizájn is most debütált, a korábban csak grafikán látott piros-fehér autókról először láthatunk igazi fényképeket. A csapat 2012-es céljairól és terveiről szóló részletesebb írásunkat itt olvashatják.